Egyszerű, indiai ízvilágú halas fogás. A fűszerek mennyiségét saját ízlésünknek megfelelően lehet növelni vagy csökkenteni. Aki szereti a csípőset, az kiegészítheti egy kis chili paprikával.
Hozzávalók 2 személyre:
A hal pácolásához:
400 g tőkehalfilé
fél citrom
1 teáskanál curry por
1 csipet só
1 csipet bors
A szószhoz:
fél vöröshagyma
1 kiskanál kurkuma
1 kiskanál gyömbér por
1 kiskanál fokhagyma por
1 csipet cayenne bors
1 kiskanál mustármag
2 csipet római kömény
200 ml kókusztejszín
Elkészítés:
A halat nagyobb darabokra vágjuk és bepácoljuk, állni hagyjuk negyed óráig. Száraz serpenyőben addig pirítjuk a mustármagot, míg pattogni nem kezd.
Kevés olajon megpirítjuk a pácolt hal darabokat, ha kész kivesszük a serpenyőből, félre tesszük. Ugyanabban a serpenyőben, a hal visszamaradt levén pirítjuk a finomra vágott vöröshagymát, majd fűszerezzük.
Pár perc múlva felöntjük a kókusztejszínnel. Ekkor már csak óvatosan kevergetjük, hogy a hal ne törjön össze. Közben a szokásos módon megfőzzük a rizst, a főzővízhez adjunk hozzá egy citrom levét és héját. Az elkészült halat a rizzsel és friss zöld fűszerrel tálaljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése